|
MW Junk Tour
Napokkal, hetekkel ezelőtt készült egy már-már feledésbe múlt hír, mely egy újversenyről közölt hiányos, ám az online játékot kedvelők részére érdekes információkat. Az tény, hogy az előző cikk nem árult el sokat a verseny lényegéről, de ez esetben ez nem így fog történni. Az MW Junk Tour az előző online bajnokságokkal ellentétben csapatjáték lesz. A csoportok egymás elől gyűjthetik be a skill pontokat, mi alapján, kialakul a sorrend. Az első 4 csapatot meghívott versenyzőkből, állítjuk össze, de de jelentkezni is lehet a versenyre, mert mindenki számára van hely egy-egy csapatban. A nevezés e-mailben és msn-en történhet. Ha e-mailt-ben nevezel, fontos, hogy írdd bele a becenevedet, (amit a versenyek során szeretnél használni) és azt, hogy melyik csapatban szeretnél, kerülni. Az természetesen nem biztos, hogy sikerül, de megpróbálunk az általad választott csapatban helyet szorítani neked. 1-2 napon belül, fogsz kapni egy e-mailt, melyben benne lesz hogy bekerülhetsz-e abba a csoportba, melybe szeretnél, illetve ha nem, akkor milyen választási lehetőségeid vannak. Az msn-es jelentkezésnél, elmondom a teendőket, és megbeszéljük. A verseny a mai napon veszi kezdetét. További info a hír további részében. Jó szórakozást, és sok pontot minden csapatnak!
|
Az MW Junk Tour valójában egy online verseny fedőneve, mely nem igényel nagy internet sebességet, és ezáltal mindenki számára élvezhetővé válik. A játék lényege hogy kialakítunk 4 csapatot, akik egymás ellen fognak roncsderbi szerű üldözés sorozatokat végre hajtani. (Igény szerint kialakítunk több csapatot is) Minden csapatban 4 versenyző foglalja el helyét. Az 1. 3 versenyzőnek az lesz a feladata, hogy a másik csapatból érkezett 4. játékos, ne érjen be a célba, a megadott idő alatt, egy pályán. Ha a megadott idő alatt nem ér be a 4-es játékos akkor a másik csapat kap pontot, viszont ha beér akkor ő nyert a csapatának pontot. Minden csapat 4. játékosának egy másik csapat szerverére kell bekapcsolódni, mivel neki a menekülés az autók ütközésétől ,és beérni a megadott időn belül lesz a feladata. Itt szintén ha nem ér be akkor a másik csapat kap pontot, ha pedig beér akkor saját csapata gazdagodik skill pontokkal. Így a csapatok skill pontokat gyűjthetnek, mely alapján kialakul a helyezési sorrend. Remélem hogy tetszik az ötlet mindenkinek. Aki nem értette az olvassa el figyelmesen, vagy forduljon hozzánk kérdéseivel.
e-mail címünk: nfssrteam@gmail.com
msn címem: nfs-msn@totalcar.hu
NFS |
| |
|